Homokba írt szerelem

Tűzforró nyár volt,
száz hullám táncolt,
s ellopta mind
szívünknek hangjait!

S percenként újra,
meg újra átírta dallamát
az a „voltegyszer” érzés,
mi éppen arra járt.

De nézd, csak emlék már
a vágyba fulladt éj,
a tűzbe [Am]fulladt vágy!
Több volt, mint játék,
s tegnap bár fájt még,
de holnap már
más csókja vár!

HOMOKBA ÍRTUK AZT A SZÓT, ÉS HITTÜK, MINDÖRÖKKÉ TART,
DE HULLÁMOKBA FULLADT MÁR A RÉGI TENGERPART.
A TEGNAPOKNAK LÁBNYOMÁT A SZÉL SÖPÖRTE SZÉT.
ENNYI VOLT! VÉGET ÉRT!

Álmoktól ébren
álltunk a fényben,
nem [A]volt már éj,
s nem [A]voltak nappalok.

Testedhez bújtam,
s megsúgtam, mint égi angyalod,
ha meghal az érzés,
majd én is meghalok.

De nézd, csak emlék már
a vágyba fulladt éj,
a tűzbe [Am]fulladt vágy!
Több volt, mint játék,
s tegnap bár fájt még,
de holnap már
más csókja vár!