Nagyon mély barlang volt a lelkem.
Parttalan tenger volt az ígéreted.
Most is kísért veríjtéke a jónak.
A hajadnak, hm, karácsony illata.
Nap szőtte át, rám borult élő aranya.
Most is kísért hideg veríjtéke a jónak.
Sokszor szerettem, s kevesen szerettek még.
Sírtam is talán, mindegy ma már, hogy kiért.
Még most is úgy kell. Még most is úgy fáj.
Még most is úgy ég. Még most is úgy bánt.
Most is úgy kell. Még most is úgy fáj.
Ígéretedből nem [A]maradt más csak egy elhagyott üres ágy.
Sokszor szerettem, s kevesen szerettek még.
Sírtam is talán, mindegy ma már, hogy kiért.
Még most is úgy kell. Még most is úgy fáj.
Még most is úgy ég. Még most is úgy bánt.
Most is úgy kell. Még most is úgy fáj.
Ígéretedből nem [A]maradt más csak egy elhagyott üres ágy.
Kell, még most is úgy fáj.
Most is úgy ég. Most is úgy bánt.
Most is úgy kell. Még most is úgy fáj.
Most is úgy ég. Most is úgy bánt.
Most is úgy kell. Még most is úgy fáj.
Most is úgy ég. Még most is úgy bánt. Úgy kell.
